Zozika (Manóka) (Mészáros Zoltán)

Vidám kisfiú volt szerette a társaságot, soha fájdalomra nem panaszkodott.

Betegsége 2008.05 hónapban kezdődött (medulloblastomával).

4 hónapig szó nélkül, kemény küzdelemmel viselet a fájdalmat és

a megpróbáltató kezeléseket.

Drága kicsi fiúnk örökké szívünkben fogsz élni.

Apa és Anya.

Emlékül Manócskának Mónikától

Annyi év eltelt már - azóta -
Nehezen jönnek a szavak
még mindig.
Gondolatok,
vagy csak gondolatok töredéke.
A szemed.
A mozdulataid.
A hangod.
Minden olyan, mintha itt lennél.
- Mit mondjak még?
Hogy még mindig itt vagy,
és hiába minden,
nem tudlak elengedni.
Nem látlak.
Csak érezlek.
Nagyon.
Sokszor érzem, itt állsz mellettem,
érzem az illatod.
Lehunyt szemmel
mélyen magamba szívom,
és én szeretnélek megérinteni,
mint ahogy Te is megérintesz tudom.
- Angyali érintés...
- Mit mondjak még?
Hogy minden nap belepusztulok?
Olyan, mintha csak tegnap történt volna.
Nézem az emberek arcát,
és Téged kereslek mindenkiben.
- Mit mondjak még?
Hogy magamra zárom az ajtót,
ne is lássak senkit?
Esténként meggyújtok egy mécsest.
Neked.
Érted.
Elnézem a piciny lángocskát,
és emlékezem.
Rád.
 

Gyújts egy gyertyát